Nagyon gyorsan megy az idő. Túl vagyunk már az enduro krossz bajnokság idei évi utolsó előtti fordulóján is. A verseny ezúttal Fóton került megrendezésre az elmúlt hétvégén, a volt raktárbázis területen. Nagyon szép napsütéses idő várta a versenyzőket és az érdeklődőket. A pálya viszonylag rövid és szük volt, ahhoz képest mint amiket ebben a szezonban megszokhattunk, mindenféle extrém elemekkel megtüzdelve, mint betonlapok, hírtelen meredek fölfelé és lefelé, kiálló gyökerek, kövek stb.
A futamsorrend itt is a már jól megszokott volt, elsőként az ifi és női versenyzők indultak. Sajnos kis csúszással, mert a felvezető körben történt egy baleset. Mint arról a verseny után értesültünk, a hölgy versenyző esésének következmény agyrázkódás lett, ezúton is mielőbbi gyógyulást kívánunk neki. A fél órás futam alatt 8 kört teljesítettek a versenyzők. A futam győztese Varga Csanád lett, aki a 3.osztályú kategóriába is nevezett, ahol a második helyen végzett, utána Galba Roland és Szekeres Viktória értek célba, Kökény Fodor Henrik lett az ifi futam harmadik helyezettje.
Következett a harmadosztályú futam, ahol 96 versenyző vágott neki a pályának. Csapatunkból Pecsenka Zsolt, Varga Csanád, Kovács Martin, Török Mihály, Nagy Levente vettek részt ebben a futamban. Ők már az ifi futamhoz képest hosszabb pályán versenyeztek.
Végül, de nem utolsó sorban következett a 2 órás verseny, kb 55 indulóval. Az ő nyomvonalukban voltak olzan részek, amelyek az eddigi futamokból kimaradtak, a nehezségük miatt. Az abszolút győztes Grillmayer Gábor lett, Szatyina Gábor és Langer József előtt. Ebben a futamban is szép létszámban vettek részt versenyzőink. Pető Ádám, Szekeres Zsolt, Bazsó Sándor, ifj.Csjder Lajos, Szekeres Sándor, Vas Gyula, ifj. Laukó Mihály, Laukó Mihály, Hostyánszki Tibor.
Minden résztvevőnek gratulálunk!
Eredmények:
Ifi:
1.Varga Csanád (1WD MSE)
2.Galba Roland (Ácsi Kinizsi SE)
3.Kökény Fodor Henrik (Pannon Enduro SE)
..7.Nyers Olivér (1WD MSE)
Lányok:
1.Szekeres Viktória (1WD MSE)
...Marton Mónika (Cornus Sz.M.S.E)
...Kocsis Krisztina (1WD MSE)
III.oszt.E1:
1.Stoll Norbert (Langer Motorsport)
2.Varga Csanád (1WD MSE)
3.Lukovszki György (Mami Yamaha Fehér)
..10.Török Mihály (1WD MSE)
..12.Kovács Martin (1WD MSE)
..22.Nagy Levente (1WD MSE)
III.oszt.E2:
1.Hényel Ágoston
2.Babák Norbert (Pannon Enduro SE)
3.Schreiner János (Paksi AMSE)
III.oszt.E3:
1.Pecsenka Zsolt (1WD MSE)
2.Czuni Attila (GÉ-SA SE)
3.Ónodi Benjámin (Motomax)
II.oszt.E1:
1.Pető Ádám (1WD MSE)
2.Vajda Gergő (Speed-Tech MSE)
3.Kulkov József (Real Motorcentrum)
..6.ifj.Csíder lajos (1WD MSE)
II.oszt.E2:
1.Csiki Balázs (Energy Moto Team)
2.Szekeres Zsolt (1WD MSE)
3.Drumm Attila (Markó Motor SE)
II.oszt.E3:
1.Rátgéber István (Speed-Tech MSE)
2.Jánosi René (Pannon Enduro SE)
3.Jakab Péter (Speed-Tech MSE)
..4.Bazsó Sándor (1WD MSE)
Old Boy:
1.Apró Péter (Pannon Enduro SE)
2.Szekeres Sándor (1WD MSE)
3.Kalincsák László (Real Motorcentrum)
..5.Laukó Mihály (1WD MSE)
..8.Vas Gyula (1WD MSE)
I.osztály:
1.Grillmayer Gábor (Kawaski MMSE)
2.Szatyina Gábor (Speed-Tech MSE)
3.Langer József (Pécsi MSE)
..7.ifj.Laukó Mihály (1WD MSE)
..9.Hostyánszki Tibor (1WD MSE)














