Az enduro cross bajnoki sorozat egy szivünkhöz közel álló fordulója következett, a jászberényi futam.![]()
A versenyt eredetileg ugyan nem mi, az 1WD rendeztük volna, de mivel a a pályát szeretjük és, hogy ne maradjon el még több bajnoki forduló, bevállatuk, hogy megrendezzük.
Az egyesületi tagok és barátok segitségével, sok munkával, de elkészült a verseny reggelére a pálya.
A nyomvonal ismerős lehetett azok számára akik már tavaly is indultak itt, talán még egy kicsivel hosszabb is lett, átlagosan 15 perces kör, gumikkal és farönkökkel szinesitve. A nagy meleg és az eső hiánya nagyon kiszáritotta, porossá tette a pályát, ezt napi szintü locsolással próbáltuk enyhiteni.![]()
A fél órás futam igen népes létszámmal rajtolt el, 9 ifi és 4 hölgy versenzzővel. Harmadosztályban 80, mig a 2 órás futamban 49 induló volt. Gratulálunk a versenyzőknek, és mielőbbi gyógyulást kivánunk a kéztörést szenvedő Nagy Lacinak.
Vasárnap a pálya a 2009-es évi 5 órás kupasorozat utolsó fordulójának adott otthont. Itt is szép számmal voltak indulók, külön emlitésre meltó, hogy legtöbben az első nap teljesitése utan álltak ismét rajthoz.![]()
Minden rendezésben segédkezőnek köszönjük a munkáját!
Az alábbi eredmények születtek:
Ifi futam:
1.Varga Csanád (1WD MSE)
2.Galba Roland (Ácsi Kinizsi SC)
3. Kökény Fodor Henrik (Pannon Enduro SE)
…7.Nyers Olivér (1WD MSE)
Lányok:
1.Szekeres Viktória (1WD MSE)
2.Szabóné Molnár Katalin (Off-Road MS Fót)
3.Kocsis Krisztina (1WD MSE)
4.Marton Mónika (Corvus SzMSE)
III. osztály E1.:
1.Horváth Gergő (Ácsi Kinizsi SC)
2.Stoll Norbert (Langer Motorsport)
3.Kosztyán Péter( Pannon Enduro SE)
…15.Kovács Martin (1WD MSE)
…19. Szekeres Viktória (1WD MSE)
...26.Nagy Levente (1WD MSE)
III. osztály E2.:
1. Schreiner János (Paksi AMSE)
2.Sinka Tibor (1WD MSE)
3. Prekob Renátó (Speed-Tech MSE)
1.Pecsenka Zsolt (1WD MSE)
2.Szabó István (1WD MSE)
3.Csuka Ervin (Fair Play MSE)
I.osztály:
1.Grillmayer Gábor (Kawasaki MMSE)
2.Szatyina Gábor (Speed-Tech MSE)
3.Langer József (Pécsi MSE)
...8.Hostyánszki Tibor (1WD MSE)
II.osztály E1.:
1.Pető Ádám (1WD MSE)
2.Püspöki Roland (Speed-Tech MSE)
3.Vajda Gergő (Speed-Tech MSE)
…6.Csíder Lajos (1WD MSE)
II.osztály E2.:
1.Szekeres Zsolt (1WD MSE)
3.Rum Ferenc Tamás (Pannon Enduro SE)
2.Molnár Krisztián (Pannon Enduro SE)
1.Jánosi René (Pannon Enduro SE)
2.Bazsó Sándor (1WD MSE)
3.Mészáros Róbert (1WD MSE)
Old Boy:
1. Szekeres Sándor (1WD MSE)
2. Apró Péter (Pannon Enduro SE)
3. Kalincsák László (Real Motorcentrum)
…7.Vas Gyula (1WD MSE)
Vasárnap
Élsport:
1.Fodor Gábor és Csorba Ákos és
Utánpótlás:
1.Szekeres Zsolt és Szekeres Sándor
2.Pető Ádám és Kolmanics László
3.Jánosi René Molnár Krisztián
...4.Bazsó Sándor és Kiss Attila
...6.Pálinkás Viktor és Szekeres Viktória
TS:
1.Pecsenka Zsolt és Csősz Lajos
2.Horváth János és Horváth Gergő
3.Sinka Tibor és Varga Csanád
...4.Szabó István és Dobos László
...11.Nagy Levente és Jász András
Old Boy:
1.Kalincsák László és Csákvári Ferenc
2.Wimmer Sándor és Hornyák Tamás
3.Tokos Gyula és Kiss Csaba
Egyéni:
1.Nádor Tamás (Pécsi MSE)
2.Rum Ferenc Tamás (Pannon Enduro SE)
3.Buchvald János (Markó Motor SE)
...5.Vas Gyula (1WD MSE)














