Elkezdődött a 2010-es enduro cross versenyszezon!!!
Az elmúlt hétvégén megkezdődött az ez évi enduro cross versenyszezon. A helyszín, mint ahogy az elmúlt években is a sóskúti pálya volt. A versenyt megelőző héten az időjárás aggodalommal tölthetette el a versenyzőket és érdeklődőket, hiszem a hét elején még hó borította a pályát, hideg, szeles időben volt részünk. Szerencsére azonban hétvégére elolvadt a hó, és a szél ellenére, egész kellemes időjárás fogadta Sóskúton az oda érkezőket. Mint ahogy minden évben az első versenyen, szép számmal gyülekeztek a versenyzők a depóban. Ugyan a nevezők létszáma kicsit alatta maradt annak, amit eddig megszokhattunk, de így is átlagon felülinek számít a 228 nevezett versenyző. Bizonyára sokan megilyedtek a zord időjárástól, de akik ennek ellenére eljöttek, biztos nem csalódtak.
A versenynapot, mint mindig az ifi futam nyitotta, 14 versenyzővel. Közöttük két 1WD csapattagunkkal, ifj.Balogi Zoltán és Nyers Olivér, akik ügyesen teljesítették a versenyt.
Következett a 3.osztály futama, ismét népes induló számmal.112 versenyző állt fel a rajtvonalhoz. A csapatunk tekintetében is itt képviseltük legtöbben az 1WD-t. Varga Csanád és Török Mihály végeztek közülünk a legjobb helyeken, az abszolút 2. és 4. helyet szerezték meg. Dallos Andor, Baji Tibor, Bucsi András, Szekeres Viktória, Kovács Martin, Nagy Levente, Lassú Norbert és Erdélyi Péter indultak még ebben a kategóriában, és ebben a sorrendben érkeztek be a célba. Martin sajnos a rajt után nem sokkal bukott, Leventének pedig műszaki problémái adódtak, de így is be tudták fejezni a futamot.
Ez után rajtolt a 2 órás futam. Az eddigi évekhez képest újdonság, hogy az Old Boy kategória is bajnoki kategória lett, nem csak kupa, így most az I. osztály után, a második sorból vághattak neki az indulók a pályának. Utánuk inultak a II. osztály, E1,E2,E3 versenyzők.
Az I.osztályben két újonc versenyzőnk állt rajthoz Hostyánszki Tibor mellett, ők Szekeres Zsolt és Pető Ádám. Zsoltinak sajnos nem volt szerencséje, a pálya egy gyors zsakaszán hibázott, és nagyot esett, nem is tudta befejezni a versenyt, Ádám az abszolút 11. helyen ért célba, melyben volt 4 szlovák versenyző is. Az OLd Boy kategóriát Szekeres Sándor nyerte meg, izgalmas, foprdulatos versenyben, ráadásul az abszolút 13. helyet megszerezve.
II.osztály E1 kategóriát Tanács Csaba megnyerte. E3-ban Sárkány Dezső 5., Bazsó Sándor 8. lett.
Az alábbi eredmények születtek:
Ifi:
1. Galba Roland (Ácsi Kinizsi SE)
2. Varga Imre (Real MOtorcentrum)
3. Kökény Fodor Henrik (Váci Naszály MSE)
...8. ifj. Balogi Zoltán (1WD MSE)
...12. Nyers Olivér (1WD MSE)
III.osztály E1:
1. Komáromi Sándor (Kőszárhegyi M.)
2. Varga Csanád (1WD MSE)
3. Somhegyi Antal (Ácsi KInizsi SE)
...4. Török Mihály (1WD MSE)
...16. Bucsi András (1WD MSE)
...20. Szekeres Viktória (1WD MSE)
...26. Kovács Martin (1WD MSE)
...27. Nagy Levente
...34. Erdélyi Péter
III.osztály E2:
1. Franyó Norbert (Mami SE)
2. Paksi Egon (Ácsi KInizsi SE)
3. Szöllősi László (Namoto Team SE)
...9. Dallos Andor (1WD MSE)
...13. Baji Tibor (1WD MSE)
...38. Lassú Norbert (1WD MSE)
III.osztály E3:
1. Ónodi Benjámin (Motomax)
2. Majláth Lóránt (Motocross Racing...)
3. Bátori István
I.osztály:
1. Szatyina Gábor (Speed-Tech Motorsport)
2. Solymosi György (Tokodi Motors SE)
3. Tóth Ádám (Motomax)
...7. Pető Ádám (1WD MSE)
...11. Hostyánszki Tibor (1WD MSE)
Old Boy:
1. Szekeres Sándor (1WD MSE)
2. Vid Ferenc (Namoto Team SE)
3. Kalincsák László (Real MOtorcentrum)
...12. Vas Gyula (1WD MSE)
II. osztály E1:
1. Tanács Csaba (1WD MSE)
2. Csapucha Tamás (Speed-Tech Motorsport)
3. Albert Károly (Suzuki Hollós)
II.osztály E2:
1. Püspöki Roland (Speed-Tech MOtorsport)
2. Tichi János (Pannon Enduro SE)
3. Hényel Ágoston (Mami SE)
...9. Bucsi Tamás (1WD MSE)
...13. Tanács Ferenc (1WD MSE)
II.osztály E3:
1. Rigó Gábor (Pannon ENduro SE)
2. Rátgéber István (Speed-Tech Motorsport)
3. Kovács Péter (Pannon Enduro SE)
...4. Sárkány Dezső (1WD MSE)
...7. Bazsó Sándor (1WD MSE)
...11. Horváth Lajos (1WD MSE)














