1wd KTM szaküzlet

1wd KTM szaküzlet

  • Increase font size
  • Default font size
  • Decrease font size

Véget ért a 2009-es verseny szezon

Eredményeink, azaz - Akikre büszkék vagyunk...

Zs_A.JPGTúl vagyunk az utolsó versenyeken is, november van, lassan beköszönt a tél, ilyenkor jó visszaemlékezni, mik is történtek év közben. Mint minden évben a terepmotoros versenyszezont idén is a Királyválasztó enduro krossz verseny zárta. Ebben az évben ez egészen november elejéig tolódott ki. De akiknek még mindig nem volt elég a versenyzés és az izgalom erre az évre, azok még a terem krosszon rajthoz állhattak. Visszagondolva az elmúlt hónapokra, bátran mondhatjuk, hogy csapatilag nagyon változatos, eredményes, jó hangulatú szezont tudhatunk magunk mögött.

 

 

Mint általában ezt az évünket is hétvégente biciklis és motoros technikai felkészüléssel kezdtünk és több napos edzőtáborozással. Majd márciusban megkezdődött számunkra a versenyszezon. Ebben az évben 12 bajnoki enduro krossz fordulót írtak ki, amiből 2 sajnos elmaradt, így 10 futamra csökkent a versenyek száma. Ezek között voltak régi jól megszokott helyszínek, mint például Sóskút, Tokod, Nagykanizsa, Bakonynána, Jászberény stb., és egészen újak is, Pécs, Ács, Varsány. Általánosságban mondható, hogy a rendezők kitettek magukért, és nagyon jó kis versenyekben volt részünk. A Magyar Enduro Bajnokság 6 kiírt futamából sajnos csak 4 valósult meg, így a 4 verseny eredményei alapján kellett a bajnokságot lezárni. Az idei év bővült még az 5 órás versenysorozattal, melyet versenyzőink is kipróbáltak, nem rossz eredményekkel.

De nézzü, ki milyen eredménnyel zárta az évet.

Bajnokok:

Pető Ádám: Enduro Krossz 2. osztály E1: 1. helyezett, Enduro 3. osztály: 1. helyezett, XC Kupa utánpótlás csapat: 2. helyezett

Szekeres Zsolt: Enduro Krossz 2. osztály E2: 1. helyezett

Varga Csanád: Enduro Krossz ifi kupa: 1. helyezett

Pecsenka Zsolt: Enduro Krossz 3. osztály E3: 1. helyezett, XC Kupa tömegsport csapat: 1. helyezett

Dobogósok:

Bazsó Sándor: Enduro Krossz 2. osztály E3: 2. helyezett

Szekeres Sándor: Enduro Krossz old boy kupa: 2. helyezett

Nagy Levente: XC Kupa tömegsport csapat: 2. helyezett

Helyezettek:

Sárkány Dezső: Enduro Krossz 2. osztály E3: 5. helyezett

Nyers Olivér: Enduro Krossz ifi kupa: 6. helyezett

Csíder Lajos: Enduro Krossz 2. osztály E1: 7. helyezett

Török Mihály: Enduro Krossz 3. osztály E1: 7. helyezett

Sinka Tibor: Enduro Krossz 3. osztály E2: 8. helyezett

Tanács Csaba: Enduro Krossz 2. osztály E1: 10. helyezett

Putz Lóránt: Enduro Krossz 1. osztály: 11. helyezett

Vas Gyula: Enduro Krossz old boy kupa: 11. helyezett

Laukó Mihály: Enduro Krossz old boy kupa: 12. helyezett

Tanács Ferenc:Enduro Krossz 2. osztály E2: 12. helyezett

 

Gratulálunk az eredményekhez!!!