Szöveg: Kisszekér Képek: 1wd
Talán, már többetekkel találkoztunk, egy-egy általunk szervezett edzőtáborban, mert az idei volt a harmadik, amire sor került, az eddigieknél későbbi időpontban, az eddigieknél zordabb időjárással és az eddigi legnagyobb jelentkező számmal...
Több kép: http://kekefoto.hu/
Ebben az évben, főként az időjárás viszontagságai miatt Március első hétvégéjére tettük az edzőtábor időpontját, kissé remélve, hogy ekkorra már kedvezőbb időnk lesz. Ez sajnos nem így történt. MInd a négy nap hideg volt, fújt a szél, fagyott rá a lehellet és az izzadtság az arcunkra.
Stabilan 20 fő, (plusz, mínusz 1-2) vett részt mind a négy edzés napon, melyeket igyekeztünk más-más pályán megtartani. Köztük voltak tavalyi enduro-cross bajnokok, helyezettek, ifjú titánok, a jövő reménységei, 85, illetve 65 köbcentis motorokkal, és nem szabad elfelejteni, a magyar moto-cross egyik egykori csillagát, a kilencszeres elsőosztályú moto-coss bajnok Balogi Zoltánt, aki kisfiával együtt tiszteletét tette mind a négy napon! De Róluk majd egy másik cikkben...
Az első napot, Erdőkertes-Háromházán tartottuk. "-Ahogy kiérsz "Kertesről" derékszögű balkanyar, majd a Háromház sörözőnél jobbra!" Hangzott el többször is az itiner, érdekes a kocsmát mindenki megtalálta. Ez a helyszín, homokos, viszonylag sík adottságú terület, tökéletesen alkalmas a versenyzők két csoportra bontására és elkezdeni megtanulni, avagy átismételni az alapvető technikai részét a motorozásnak, motorkezelésnek... A két csoportot Szekeres Sándor és Szekeres Zsolt vezette,

előbbi a"haladók", utóbbi a "kezdők" motorozását igyekezett könnyebbé és élvezhetőbbé tenni. Itt kőkeményen gyakoroltattuk a fiúkkal a dolgokat, egészen ebédig. Majd miután megettük a bográcsban főtt virslit, s kicsit pihentünk, egy enduro-cross nyomon mentünk egy, majd több köröket, s a legvégén egy hosszabb menetet. Sokak számára ez az első nap is kemény volt már, de férfiasan helyt állt mindenki! Minden edzésnapon történt egy bemelegítő és egy levezető gimnasztika, ami asérülés elkerülése miatt nagyon fontos volt, főleg a második naptól. Ekkor már ugyanis néhányunknak kezdtek izomlázak jelentkezni itt-ott. Ezen a napon ellűátogattunk az EX bajnokság leendő első helyszínére Sóskútra. Ezt a napot is természetesen orrvérzésig történő technikázással kezdtük, majd kicsit ugrattunk és gyorsan ugrottunk rá a tárcsán sült sertés húsra, valamint csirke combokra, amit a csapat "motor nélküli" tagjai készítettek, míg mi poroltunk.

A délután folyamán szakaszoltuk a cross pályát a technikára pontosan odafigyelve, és itt is hosszabb veretésekkel felyeztük be a napot, amikor már lement a nap és megmaradt a fagyos, hideg szél...

Sajnos az időjárás harmadnapra sem változott, ekkor Monron töltöttünk egy fárasztó ugyan, de kellemes napot. Ekkorra már egyre erősebben élt mindenkiben az "izomlázam van" életérzés. Alapos gimnasztika után motorra pattanva, unalomig gyűrtük a technikázást, az álókerekes fordulókat és a seggbe vágós ugratókat! Majd kisebb öröm motorozás jellegű, pályamotorozás következett ebéd előtt. Délután, a "NAGY" pályát kicsit szakaszoltuk, hogy jobban menjenek a nehezebb részek, majd több egy-két, majd több körös futamok következtek. Volt kint a pályán másik csapat is edzeni. Egyiküknek sikerült keresztbe motorozni elöttem egy asztal ugratón, így kicsi ráugrottam a srácra, de szerencsére komolyabb sérülés nélkül mindketten megúsztuk. Erőmmel megfogyva bár, de törve nem. folytattam az edzést. Kis felrázásképpen következett még egy kis ugratás, csak hogy ne fásuljunk bele a minden napi hasonló feladatokba...
Utolsó, vasárnapi edzésünket a Bagi Cross Parkba tartottuk, ahol csak a mi kedvünkért megtúrták a pályát. Köszönjük!
MIvel mindenki már elég jól elsajátította a technikai dolgokat, így csak minimális mennyiségű alap gyakorlatokatokat végeztünk és neki ugrottunk a pályának! Nagyon jó a talaj, kellemesek az ugratók, hibátlanok a mandínere. Egy terep motorosnak nem is kell ennél több. Pontosabban mégis, mert zömében EX-re készülünk, így hiányoltuk belőle a ritmustalan csiki-csukit. De ezt a problémát is sikerült orvosolnunk hamar. A pálya háta mögötti oldalban találtunk nagyon jó kis motorozni való helyeket, amiknem csak egy apró hibája volt, hogy túl közel van egy bizonyos övezet, ahol a színesebb bőrű népcsoport lakik, akik szintén egy kis idő után megtiszteltek jelenlétükkel, hogy elgurítság a gumit, amit kapunak tettünk ki... Bejártuk a pályát, felvezető kör, három, majd egy perc és fellendült a képzeletbeli nemzetiszín zászló, feldübörögtek a motorok és megkezdtük a mi kis egy órás edző futamunkat. Amiben voltak kisebb bukások, de aki részt vett a teljes edzőtáborban, az itt gyakorlatilag fáradtság mentesen, könnyedén tudta teljesíteni a hatvan percet a saját tempója maximuma körül, vagy akár már a fölött is motorozva!

Időjás ide- vagy oda, mi jól éreztük magunkat, jókat motoroztunk, jókat ettünk, sokat tanultunk és mégtöbbet gyorsultunk! Téged is várunk legközelebb, aki pedig részt vett, neki Egészségére!